Chapter #3 - Since I've Been Loving You


- Vicki!
 Felemeltem a fejem nevem hallatán, aztán félreraktam a szakadt füzetet, amit akkor éppen naplóként használtam. Este volt, egy őszhöz képest nagyon is meleg és csendes este. Anyám távol volt, péntek lévén szokása szerint valahol kaszinózott éppen, én meg szintén szokás szerint egyedül maradtam a nagy, nyikorgós házunkban. Ahogy máskor, most is felkuporodtam a ház egyetlen otthonos és kényelmes helyiségébe, a szobámba. A hatalmas Led Zeppelin és Pink Floyd poszterekkel borított falak között, hason fekve írogattam a narancssárga fényű olvasólámpa fényében, az ablakomat pedig meleg éjszaka lévén nyitva hagytam. Valaki a nevemet mondta odakint. Nem hallottam tisztán, mintha suttogott volna. Feltápászkodtam a földre szórt párnák közül, aztán az ablkhoz léptem, és kihajoltam rajta. Nem volt hozzászokva a szemem a sötéthez, semmit sem láttam.
- Ki az? - kérdeztem félhangosan, ami így is fülsüketítően hangzott a síri csöndben.
- Blackwell - jött a válasz már hangosabban, mire mosoly szökött a számra, és a hang forrása felé fordultam. Aaron az út közepén toporgott, a dzsekije a kezében volt - mint mondtam, iszonyat meleg volt, pedig nemrég még meg akartunk fagyni a szeptemberi hűvös időjárásban. - Nem jössz át Kellyékhez? Mindenki ott van.
- Nem tudom, anyám nem örülne neki - húztam el a szám, aztán megtámaszkodtam az ablakpárkányon. Nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán látom-e még a hétvégén, de szívesen megspóroltam volna egy újabb részeg ordibálást. Egy pillanat alatt kedvem támadt ellenszegülni, és már nem is éreztem kétséget affelől, hogy hol a helyem. - Oké, megyek, várj meg.
Nagy nyikorgás kíséretében becsuktam az ablakot, aztán sietős mozdulatokkal gyors rendet tettem a szétszórt cuccaim között, és az ujjatlan felsőmre egy Floyd pulcsit kapva letrappoltam a lépcsőn. Bevágva magam után a bejárati ajtót azonnal megcsapott a nyárra jellemző fülledt levegő - bár rövidnadrágban és tornacipőben voltam, egy cseppet sem fáztam.
- Mindenki ott van? - álltam meg Blackwell mellett, mire ő egy biccentéssel jelezte, hogy indulhatunk.
- Aha. Illetve Alexért még beszólunk - lassított le Aaron rögtön a szomszéd ház előtt, és lazán, zsebre vágott kézzel a díszes lámpákkal megvilágított bejárati ajtóhoz sétált. Vigyorogva néztem, ahogy Mrs. Wesley ajtót nyit Blackwellnek, miközben a háta mögül Annie hisztis visítozása, és Alex ingerült ordibálása szűrődik ki. Pár perc múlva - kicsit feldúltan ugyan, de - Alex is csatlakozott hozzánk, és együtt baktattunk tovább Kellyék háza felé.
- Mi történt? - kérdeztem az előbb látott cirkuszra utalva, mire Alex szokása szerint morgott egyet, és megrántotta a vállát, válaszolni pedig nem válaszolt. Blackwellel összenézve kitört belőlem a röhögés, mert ahogy Scott mondaná: "vicces, ha a havernak rossz".
- Mi van, beszívtatok? Kerge marhák - vetette oda Alex gorombán, mire együttérző mosolyra váltottam, és közelebb húzódva mellé fél karral átöleltem.
- Jó, na - ráztam meg a fejem, aztán meggondolatlanul közelebb hajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit az arcára. Ösztönösen jött - már évek óta legjobb barátok vagyunk, és eddig semmilyen helyzetben nem jöttem mellette zavarba -, most mégis ahogy megtettem, legszívesebben ott helyben elsüllyedtem volna szégyenemben. Az utána következő fél pillanat egy örökkévalóságnak tűnt. Nem akartam látni Alex reakcióját, ezért elhúzódtam, és hálát adtam az égnek, hogy sötét volt az éjszaka - csak mert égett a fejem, mint tükörtojás a napon.
- Apám, legalább ne akkor másszatok egymásra, amikor itt vagyok - rázta meg a fejét Blackwell, amivel szíves szokása szerint mindenkit kellemetlen helyzetbe hozott kétméteres körzetben, magán kívül persze.
- Mi? - kérdeztem értetlenül, és Alex is morgott zavartan valami "kussolj már" félét, aztán kínos csend telepedett ránk. Már csak pár háznyira voltunk Kellyéktől. Pár ház, pár méter, kibírom. De szívesen venném, ha most elnyelne az aszfalt.
- Most zavarok, vagy mi? - szólalt meg megint Blackwell, mire csak egy oldalba taszítást kapott tőlem válaszul. Röhögve esett be Kellyék frissen nyírt sövényébe, amíg Alex előreengedett a feljárón - sejtettem, hogy csak azért maradt le, mert helyre akarja tenni Aaront, de inkább hagytam. Pont elég volt az az egy kínos helyzet aznapra.
- Hé, rákfejű, azért ennyire meleg nincsen - röhögött fel Scott, miután beléptem az alagsorba, és az ajtócspódásra felém kapta a tekintetét. Egy pillanat alatt elmúlt az előbb érzett égető érzés az arcomról, úgyhogy Scott mellé ugorva a kanapéra megajándékoztam egy arconcsapással, és érdeklődve tapasztottam a tekintetem azonnal a tévé képernyőjére.
- Kelly hol van? - eszméltem, amikor rájöttem, hogy tök egyedül ücsörgünk a pincében.
- Kaját hoz - csámcsogta felém Scott egy zacskó sajtos pufit ropogtatva a kezében, mire felnevettem, és eltoltam a kajával teli képét az arcomból.
- Aaa, cseszd meg, rohadék - nyitott be Blackwell bal kezével a másik karját szorogatva, aztán fájdalmas fintorral a kanapéra vetette magát - nem, egyáltalán nem zavarta, hogy ketten is ülünk rajta.
- Ne már, kiömlött a sajtos cucc - reagálta le elsőként Scott, akit inkább a szeretett pufi állapota foglalkoztatta, mint az, hogy Blackwell épp az ölünkben tehénkedik. Néha komolyan azt hiszem, hogy diliházszökevényekkel vagyok körülvéve.
- Hülye - löktem le magamról Aaront, mire az a földre esett, és újabb fájdalmas káromkodás kísréretében inkább a kevésbé kényelmes fotelban foglalt helyet. Alex egy elégedett vigyorral az arcán bevágta maga mögött a pinceajtót, aztán csendben leült mellém. Nem akartam hagyni, hogy Blackwell hülyesge miatt zavarban érezzem magam, úgyhogy a természetes viselkedés mellett döntöttem, és nem húzódtam arrébb. Így viszont hárman nyomorogtunk az akkor elég szűkösnek tűnő kanapén.
- Jó ég, van még vagy három szék - jelent meg Kelly a konyhába vezető falépcsőn, de egyikünk sem figyelt rá - a tévé képernyőjét bámultuk, de szerintem egyikünk sem fogta fel, mi megy benne. Én legalábbis azon feszengtem, hogy elég természetesen viselkedem-e. Baromira. - Nem találtam több kaját.
- Mi? - emelte fel a fejét csalódottan Scott, és elkeseredve megrázta a kiürült pufis zacskót. - De ez elfogyott.
- Frankó, miattad halunk éhen - közölte Blackwell közömbösen, amivel szokásához híven sikerült Scottot megzavarnia.
- Dehogy. Nem ez volt az utolsó kaja a házban, ugye, Kelly? - fordult felé Scott erősködve, mire Kelly nevetve megrázta a fejét, és felült a szárító tetejére. Tulajdonképpen ilyenkor fel sem tűnik számunkra Scott idiótasága, pedig egy normális társaságból jött ember a fejét fogná a srác minden egyes mondata után.
- De, Artmenson, elrontottad az estét - ráztam meg a fejem komoly arckifejezéssel, bár a végére megremegett kicsit a hangom a kitörni készülő nevetés miatt. Scott elkeseredett arccal bámult rám egy darabig, aztán bevágva a durcát felállt, hogy szerezzen valahonnan egy kis kaját. Mindig sikerül rávennünk, hogy helyettünk fizessen.
- Jó csesszétek meg, akkor hozok még pufit - trappolt az alagsor ajtajához, aztán mérgesen bevágta maga mögött.
- Olyan bűntudatom van ilyenkor - szólalt meg Kelly pár másodperc csend után.
- Ugye? Hát de most olyan buta szegény - fordultam felé sajnálkozva. Sokszor Kelly mondja ki hamarabb, amit én is érzek.
- Nekem nincs - vonta meg a vállát Blackwell.
- Tőled nem is vártunk mást - vonta fel a szemöldökét egy félmosoly kíséretében Alex, mire nevetve felé fordítottam az arcom. Ööö, talán a kelleténél kicsit tovább bámultam rá. Vagy nem? Csak nekem tűnik ilyen hosszú időnek? Basszus, még mindig őt nézem. - Mi az?
- Ja, semmi, csak van valami a hajadban - eszméltem fel azonnal, és jó kifogásként használva a hajában lévő elszáradt levelet megfogtam, és a földre dobtam azt.
- Biztos akkor került bele, amikor megvert - morogta Aaron, a következő pillanatban pedig már repült is felé egy párna, teljes sebességgel az arcának csapódva.
- Hé, emberek - rontott be az ajtón Scott egy hatalmas vigyorral a fején, mire mindannyian a homlokunkat ráncolva kaptuk felé a tekintetünket. Konkrétan egy perce ment el.
- Hol a kaja? - mordult rá Blackwell barátságosan, mire Scott értetlenül mosolygott egy darabig, aztán meggrántotta a vállát.
- Ja, az nincs.
- Te hülye, azt mondtad, hozol még pufit - vágta hozzá Kelly idegesen az eddig a kezei között forgatott színes gumilabdát, ami az alagsorban halmozódó rengeteg kacat közül gurulhatott ki.
- De hoztam helyette valaki jobbat - vigyorgott Scott, aztán mintegy végszóra betoppant az ajtón a világ legidegesítőbb szőkesége.
- Ne mááár - emelte meg a hangját Aaron fájdalmasan fintorogva - de mi sem festhettünk túl barátságosan. Alex a szemét forgatta, én a szemöldökömet felvonva meredtem továbbra is a tévé képernyőjére, Kelly meg elfordulva káromkodott halkan egy cifrát. Scott vigyorogva közelebb húzta magához Pamet, aki édes tudatlanságban úszkálva mosolygott felénk.
- Megint összejöttünk - jelentette ki boldogan, mire a homlokomra csaptam. Már nem csak Blackwell méltatlankodott hangosan.
- Szó szerint egy fél percre engedtünk el egyedül - pillantottam felé, fájdalommal teli hangom miatt pedig mindkét "szerelmes" idiótának értetlenség ült ki az arcára. Pam elhúzódott Scott-tól, és szokás szerint bedurcázva összefonta maga előtt karjait.
- Mekkora taplók vagytok! Scott a barátotok. - Éles hangja csak úgy belehasított a fülembe. Fasza, nem hallottam a kvízműsor következő kérdését.
- De te nem vagy az - közölte Aaron kegyetlen őszinteséggel, mire Pam némán hápogott egy darabig, aztán hisztérikusan csapkodva a lábával kiviharzott az ajtón.
- Basszus, nem hiszem el! Miért rontjátok el mindig? - ordította el magát Scott, aztán természetesen a szőkeség után rohant. Kelly kínosan röhögve a tenyerébe temette arcát, miközben mi teljes lelki nyugodtsággal bámultuk tovább a kvízműsort. Rossz barátok vagyunk?
- Na basszus, minden kezdődik elölről - szólalt meg Alex pár másodperc hatásszünet után, aztán "észrevétlenül" átemelte a karját mögöttem, és a vállamnál fogva átkarolt. Azt hiszem, Blackwell és Kelly számára tényleg nem volt furcsa, de én ledermedtem. Elkerekedett szemekkel próbáltam higgadt maradni, miközben körülöttem mindenki tök természetesen meredt a kis színestévé képernyőjére. Oké, Vicki, semmi gáz. Ez csak Alex. Nyugi.
- Mindjárt jövök, elmegyek kajáért - szaladt ki a számon szinte akaratlanul, aztán villámgyorsan felpattantam Alex mellől, és kivágódtam az alagsor ajtaján. Felszaladtam a kocsifeljáróra vezető lépcsőn, aztán felfogva, mit tettem, idegesen a homlokomra csaptam.
- Te barom - morogtam legfőképpen magamnak. Megfutamodtam, vagy mi? Én nem ilyen vagyok, Vicki Brightmore nem ilyen. - Basszus.
Beletörődve a visszafordíthatatlanba zsebre vágtam a kezem, és magam előtt rugdosva pár kavicsot elindultam az utca végében lévő kisbolt felé. Furcsán éreztem magam - Alex-szel eddig minden rendben volt, most viszont mintha egy csettintésre megváltozott volna minden. Ha pedig emiatt megromlik a barátságunk, az teljes egészében az én hibám lesz... Nem voltam benne biztos, hogy Alex is hasonlóan érez-e irántam, de tulajdonképpen azt sem értettem, miért is gondolkozom én ilyesmin. Mindig is független voltam, és hangosan fújoltam Blackwellel együtt, amikor a moziban nyálas-szerelmes jelenet következett. Most meg... Hű, de szarul érzem magam.
- Hé, kisasszony! - zökkentett ki gondolatmenetemből a kisbolt eladópultjában álló idős nő hangos kiáltása. Felkaptam a fejem, és mivel nem láttam értelmét megszólalni, csak bámultam rá értetlenül, szokásomhoz híven. - Tizenöt cent lesz.
- Oké - kezdtem kotorászni engedelmesen a zsebemben, aztán pár gyűrött papír közül előkapartam a kért összeget. Hangos csörgéssel leszórtam az érméket az eladópultra, majd meg nem várva a reakciót köszönés nélkül kilöktem az üzlet ajtaját, és a cipőmet pásztázva folytattam az előbbi gondolatmenetem. Illetve folytattam volna, ha figyelmetlenségemben nem ütközöm neki egy sötét alak mellkasának. - Hé!
- Aúú, bocs - röhögött fel Alex kicsit eltolva engem a vállamnál fogva, mire akaratlanul is elvigyorodtam, aztán egy zacskó sajtos pufit a kezébe nyomva kikerültem, hogy folytassam az utamat. Alex felgyorsítva utolért, aztán óvatosan rám emelte a tekintetét. Tudom, mert én is felé sandítottam.
- Mi van? - vigyorogtam továbbra is, és zavaromban nevetve a fejemre húztam pulcsim kapucniját - habár a kellemes kora őszi éjszaka még mindig a nyári szünet átvirrasztott éjjeleire emlékeztetett. Szélcsend, tiszta égbolt, tücsökciripelés. Még jó is lett volna a közérzetem, ha nem égett volna a fejem ezerrel.
- Aranyos vagy, amikor zavarba jössz - nevetett Alex halkan, mire szégyenteljes állapotomon javítva kicsit oldalba taszítottam. Mikor még mindig röhögve visszanyerte az egyensúlyát, és felvéve az én tempómat szorosan mellém helyezkedett, majd átkarolta a vállam, csak akkor tűnt fel, hogy eltűnt az az utált égető érzés. Alex és én ősidők óta barátok vagyunk, és én akkor is ki fogok tartani mellette, ha esetlegesen többet érzek barátságnál. - Figyelj.
- Ha? - vetettem oda kérdőn, miközben bevéve a Kellyék utcájába vezető kanyart felbontottam az egyik zacskó sajtos pufit, és egy jókora marékkal kotortam ki belőle. - Kérsz?
- Aha - bólintott Alex, mire röhögve a szájába dobtam egyet, a többit meg megtartottam magamnak. - Szóval... Van ez az új film, nem tudom, láttad-e.
- Ja, láttam. Valami akciófilm lehet - biccentettem, de nagy nyugodtságomban még csak észre sem vettem, Alex mire akar ezzel célozni.
- Az. Megnézhetnénk egyszer.
- Jó, majd megkérdezem Kellyt, hogy...
- Úgy értettem, ketten - torpant meg, mire én is lelassítottam, és meglepetten felé fordítottam az arcom. Na, ennyit erről. Miért nem tudok kibírni tíz percet Alex mellett anélkül, hogy zavarba jönnék? Most egy adag gyors szívverést is kaptam ráadásul. Szinte már vártam, mikor terülök el az aszfalton eszméletlenül.
- Ó. Oké - hebegtem zavartan, mire Alex komoly arckifejezésén lassan meglátszottak a visszafojtott nevetés jelei.
- Megint zava...
- Kussolj - ráztam meg a fejem hitetlenül, aztán Alex után sietve átkaroltam a nyakát, hogy a hátára ugorva egy puszit nyomjak az arcára. Azt hiszem, az előbb nem tévedtem. Ezt semmi sem ronthatja el.

 

Drága Olvasók! Nagyon sajnálom a késést, igyekszem hozni a részeket, ahogy tudom! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani türelmetekért, azért, hogy olvastok, és persze az előző bejegyzésben említett blogversenyen való szavazatokért is. Mint mindig, most is szívesen várok minden véleményt! :)
Rose

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése