Chapter #3 - Since I've Been Loving You

- Vicki!

 Felemeltem a fejem nevem hallatán, aztán félreraktam a szakadt füzetet, amit akkor éppen naplóként használtam. Este volt, egy őszhöz képest nagyon is meleg és csendes este. Anyám távol volt, péntek lévén szokása szerint valahol kaszinózott éppen, én meg szintén szokás szerint egyedül maradtam a nagy, nyikorgós házunkban. Ahogy máskor, most is felkuporodtam a ház egyetlen otthonos és kényelmes helyiségébe, a szobámba. A hatalmas Led Zeppelin és Pink Floyd poszterekkel borított falak között, hason fekve írogattam a narancssárga fényű olvasólámpa fényében, az ablakomat pedig meleg éjszaka lévén nyitva hagytam. Valaki a nevemet mondta odakint. Nem hallottam tisztán, mintha suttogott volna. Feltápászkodtam a földre szórt párnák közül, aztán az ablkhoz léptem, és kihajoltam rajta. Nem volt hozzászokva a szemem a sötéthez, semmit sem láttam.

- Ki az? - kérdeztem félhangosan, ami így is fülsüketítően hangzott a síri csöndben.

Blogversenyen indultam

Sziasztok! Egy rövidke bejegyzés erejéig egyrészt szerettem volna köszönetet mondani a feliratkozóimnak, nagyon boldog vagyok, hogy három rész után nyolcan is úgy döntöttetek, hogy bizalmat szavaztok nekem! Szuperek vagytok! ♥ A másik dolog egy verseny lenne, amire nemrégiben jelentkeztem. A Tehetségek nyomában által rendezett blogversenyben jelentkeztem a Born to Be Wild-dal a legegyedibb való életben játszódó történet kategóriába - és mivel a verseny szavazáson alapul, kérlek Benneteket, hogy nyomjatok egy szavazatot, nagyon hálás lennék érte! Előre is hatalmas köszönet minden egyes szavazatért! ♥

 

KATT

Chapter #2 - Vicki's birthday

1975. szeptember 22. de. 7:57

Illinois, Strattford, Madison Street

 

- Ki ne merj menni azon az ajtón, mert kitagadlak! - üvöltötte anyám rekedt hangon a rozzant lépcső tetejéről, szokásos hétköznap reggeli veszekedésünk után. Megrántottam a vállamon lógó egyszerű katonai hátizsákot, ami iskolatáskaként szolgált, aztán kirúgtam a bejárati ajtó helyén lévő, fakeretre feszített szakadt szúnyóghálót, mert természetesen beragadt a kilincs.

- Kösz a szülinapi köszöntést, anya - ordítottam vissza, aztán kirontottam az "ajtón", és erőteljesen bevágtam magam mögött. Anyám még kiabált utánam valamit, amit talán jobb is, hogy nem hallottam. Idegesen megráztam a fejem, majd felpillantottam, és ijedten megtorpantam. Alex támasztotta a feslett faoszlopot a tornác szélén. Vigyorogva vállon lökött köszönésképpen, mire nekem is egy félmosoly ült az arcomra. A barátaim nélkül már rég belebetegedtem volna a depresszióba és az unalomba.

- Boldog szülinapot.

Díj #1

Első díjamért hatalmas köszönet illeti Szemy-t, nagyon hálás vagyok érte! :)

 

10 dolog magamról:

• Zeneőrült vagyok
• Minden vágyam, hogy visszamehessek az időben egészen a '70-es vagy a '80-as évekig
• Hanyag vagyok, és sokszor kihagy az emlékezetem is
• Mindenem az egyetlen, megismételhetetlen, ócska elektromos gitárom♥
• Az evés a hobbim, mégis 42 kilós vagyok a tizenöt évemmel és a 170 centimmel
• A Guns N' Roses az életem szerves része
• Rengeteget tudok beszélni és nevetni
• Kevés dolog van, amit tényleg komolyan veszek, de azokat nagyon. Ilyen a zene.
• Az emberek szerint szimplán hülye vagyok, csak mert minden nap integetek a suli előtti saroknál az autósoknak, hogy jobb kedvük legyen, és mert a farmerdzsekim nyakára rávarrtam egy virágos szövetet, mert már majdnem széfoszlott. És mert mindenen képes vagyok röhögni.
• tumblrtumblrtumblrtumblr

Chapter #1

1975. szeptember 18. du. 15:42

Strattford, Tracks

 - Ez az új verdád? - vonta fel a szemöldökét Kelly, aztán karba tett kézzel közelebb ment, és undorodva nézett végig a rozsdás, koszos és leharcolt furgonon. Hiába mondja, hogy ő már rég levetkőzte a jókislányos énjét, az ilyen helyzetekben látszik rajta, hogy milyen körülmények között nevelkedett. Alex büszkén feszített a kocsi mellett, aztán megragadta a hátsó ajtó kopott kilincsét, és feltépte az ajtót.

- Fasza, mi? Nézzétek, mennyi hely van itt!

Én is közelebb léptem, és behajoltam a nyitott ajtón keresztül az elöl lévő ülések mögött tátongó, üres térbe. Dohos volt, és mocskos, mégis tetszett. Bemásztam, mire a furgon nyekkent egyet. Alex-szel összenézve felröhögtem, Kelly meg továbbra is fintorogva hátrébb lépett.

Prologue

1975. szeptember 18.

 

Strattford, Illinois, USA

 

 

Összébb húztam magamon a farmerdzsekimet, aztán a korán jött őszi hidegtől megborzongva átszaladtam az úttesten. Úgysincs nagy forgalom. Ez itt egy poros kisváros. Talán nem annyira kicsi, de attól nem kell félnem, hogy halálra gázolnak a forgalmas úttesteken, az biztos.

Tudtam, merre megyek, és bár majd' megfagytam, mégis lassítottam kicsit. Az utcákon egy kisvároshoz képest rengeteg ember bolyongott - ekkortájt jár le a legtöbb ember munkaideje. Kicsit ki akartam élvezni a nyárból maradt utolsó napsugarakat, de nem nagyon ment, miközben több tízen rohantak el mellettem másodpercenként. Sóhajtva az arcom elé húztam a sálamat, és felvettem a tempót. A Tracksbe tartottam, a szokásos helyünkre. Egy olcsó kis hely, apró, de otthonos. Büfének mondanám, de azon kívül, hogy a helyi állami suli legtöbb diákja ide jár kajálni, ünnepnapokon a mi társaságunk kaphat egy kis sört is. Persze csak mert Blackwellnek van hamis személyije. Alapjában véve pedig mind tizenhat évesek vagyunk, kivéve talán Pamet, ő eggyel alattunk jár. Idegesítő egy kiscsaj. Scott miatt muszáj volt kibírnunk. Miután Scott a támogatásunkkal dobta a csajt, Pam egyáltalán nem kopott le. A nyakunkon maradt.